Ma kezdődik a főverseny és Texas Dolly játszik rajta
Mintha az eddigi 57 verseny csak bevezetés lenne - ma este kilenckor kezdetét veszi a 42. World Series of Poker 10 000 $ NL hold'em világbajnoksága. És hogy miért hír, hogy Brunson játszik rajta?
Még egy esély, minden korábbi botladozásból a csillagokig vezető útra lépni. Az egyetlen lehetőség fillérekből milliókhoz jutni, másik élet, mert csak a pénzen múlik. Egy álom valóra váltása, édesszájú Pistike a csokoládégyárban. Ennyien és ő is, és őt is ismerem, hűha. Napi rutin kicsit másképp, megfelelés a szponzori szerződésben foglaltaknak. Játék, mennyi is, öt nagy vak, ki nem tolná be ezekre az esélyekre? Mindenkinek mást jelent a világbajnokság, és többek között ez is szép benne.
Vajon mit jelent annak, aki már kétszer megnyerte? Phil Hellmuthnak egész biztosan egy újabb esélyt arra, hogy behozza, nem is, egyszer majd lekörözze Stu Ungart. Doyle Brunson azonban 77 esztendős, mesebeli öregember. Valószínűleg nem sejtette, milyen vihart kavar, amikor bejelentette, hogy nem indul a világbajnokságon. Halálán van? Tönkre ment? Brunson elhessegette a találgatókat, egyszerűen nincs kedve, a Fekete Péntek sokat kivett belőle. De Doyle Brunson és a WSOP egy, készpénzes játékos létére a kezdetektől játszott rajta, csak akkor hagyta ki, amikor a WSOP elkezdett túl nagy hírverést kapni és néhány barátjával jobbnak látta, ha nem kerülnek reflektorfénybe, és amikor Becky Binion kezébe került a Horseshoe - ekkor még ott és Binionék rendezték a WSOP-t -, az új tulajdonos nem akarta beváltani a 25 ezer dolláros zsetonjait.
Szóval Brunson nélkül nem az igazi, és amikor közölte a Twitteren, hogy nem indul, hacsak az DOJ (igazságügyi minisztérium) nem szponzorálja, azonnal ugrottak a kéretlen segítők. Todd Brunson természetesen rögtön felajánlotta az apjának, hogy befizeti, majd Texas Dolly régi jó barátja, Dewey Tomko közölte, hogy ő mindenképpen benevezi, ha nem játszik, megeszik a vakok. Erick Lindgren más oldaláról próbálta megfogni Brunsont, közölte vele, ha nem játszik, akkor a DOJ győzött. Amikor ez sem használt, felajánlotta, hogy cseréljenek 20% nyereményt, 50 000 $-ban maximálva a veszteséget.
Brunson az említetteknél sokkal több üzenetet kapott így vagy úgy, az online pókermagazinokban pedig hírként jelent meg, hogy nem indul. Texas Dolly végül nem állta a nyomást vagy meghatotta a feléje irányuló tisztelet és szeretet, mert bejelentette, hogy mégis indul és szokás szerint maga fizeti a nevezési díjat. "Ok, hivatalosan is indulok az ME-n. Jól érzem magam? Nem. Akarok játszani? Nem. A legjobb játékomat hozom? Nem. Megpróbálom a legjobbat? A fenébe is, igen!!"
Doyle Brunson tehát játszik, és hogy még hányan tartanak vele? A WSOP hatalmas mezőnyei láttán már nem valószínű, hogy a pesszimista jóslatok válnak valóra, és feltehetően nem lesz nagy visszaesés. Akárhogy is, sok szerencsét minden magyar indulónak - és Doyle Brunsonnek is, olyan jó lenne az öreget ismét a csúcson látni.